top of page

SPISCHAK DÁVID

és a

DAVID SPISCHAK QUARTET

Spischák Dávid

Spischak Dávid

Spischák Dávid basszusgitáros, nagybőgős, zenetudós 1980. augusztus 9-én született Budapesten. Gyermekkorát és ifjúságát Budapesten és Németországban, Nürnbergben töltötte.

 

Egyetemi zenei tanulmányait 2000-től az erlangeni Friedrich-Alexander-Universität Zenetudományi Tanszékén végezte, majd Norvégiában, a Trondheimi Egyetem (NTNU - Trondheim) Zenetudományi Szakán folytatta, ahol elsődlegesen előadói képességeinek fejlesztésére összpontosított basszusgitáron és nagybőgőn. A Master of Arts vizsgát 2005-ben sikeresen abszolválta.

 

2006-ban tért vissza Budapestre, ahol azóta is különféle zenei műfajokban játszó és alkotó zenekarok aktív közreműködője. Tíz év után ismét tanulásra adta a fejét, Selmecbányán, a Jan Albrecht Zeneakadémián szerzett MA diplomát előadóművész és zeneelmélet szakon.

 

Spischák Dávid számos más formációkban is hallható, de nemcsak hangszeres előadóművészként, hanem zenetörténészként is  aktív. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj programjának keretén belül elkészíti a Trautsch Károly Összkiadást, mely négy tervezett kötetben mutatja majd be Trautsch Károly, Magyarország első nagybőgőtanárának életét és műveit.

David Spischak Quartet

A David Spischak Quartet története valójában közel tíz évvel ezelőtt indult, akkor még tenorszaxofon, zongora, basszusgitár és dob felállásban. Néhány éven keresztül, váltakozó intenzitással működött a zenekar.

 

Egy paradigmaváltás következtében az új felállás több szempontból is eltér a korábbitól: a közös zenélésben és a kreatív kapacitások kiaknázása és bővítése szempontjából is új szemlélet dominál, ami részben más, különböző elveken, folyamatokon és tanokon alapuló, olykor szokatlan műhelymunkát is igényel. A zongorát mint akkordikus hangszert a gitár váltotta fel, de természetesen ez nem zárja ki, hogy alkalmanként a zenekar egyik tagja billentyűkön is játsszon.

DSQ logo
_DSC7227_FF-Balázs.jpg

Raboczki Balázs, a zenekar szaxofonosa is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte tanulmányait Borbély Mihály és Elek István növendékeként és a kortárs zenén túl a balkáni, illetve a magyar és környéki népzenék iránt is érdeklődik. Számos formációban közreműködik, valamint a Jazz Friends és a Mordent Quintet zenekarok művészeti vezetője.​

A zenekar gitárosa Csizmár Zsolt, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzgitár-tanár szakos hallgatója, Horányi Sándor tanítványa. Jazz- és szabadzenei érdeklődése mellett rockzenészként is aktív, a Cataflamingo art-rock zenekar tagja, továbbá a Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Szilágyi Márton1vágottFF.jpeg
Zsolt3vágottFF.jpg

A dobos posztot Szilágyi Márton tölti be, aki zenetanár szülők gyermekeként egészen kis kora óta foglalkozik zenével. Dobolni 14 évesen kezdett magántanároknál, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban. Előadóművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, ahol Benkó Ákos, Jeszenszky György és Gyárfás Attila voltak a tanárai. Jelenleg számos aktívan koncertező formációban hallható.

Elérhetőség:

davidspischakofficial@gmail.com

+36 30 1464505

bottom of page